Az orvos válaszol

<< vissza

Kövér vagyok

Három gyermekes, 52 éves nő vagyok. 2001-ben erős vérzés miatt eü.-i kaparást hajtottak végre, és azóta a menstruációm végleg elmaradt. Voltak hőhullámaim, de ………-t szedtem, ami enyhítette a tüneteket. Étkezési, mozgási szokásaim semmit nem változtak, de 2003 nyarától szinte folyamatosan hízom. Soha nem volt gond a súlyommal, mindig annyit és azt ehettem, amit csak akartam, a súlyom nem változott. Mára a szokott 68 kg-ról (magasságom 168 cm) a súlyom a 95-99 kg-ot érte el. Szenvedek ettől az állapottól. Fogyókúrázni nem igen tudok, nincs meg hozzá az akaratom, ill. voltak próbálkozások, vagy szerek szedése, de eredménytelenül. Csak a szándék van meg, és lusta is vagyok. Arra is gondoltam már, hogy esetleg a változó kor eredménye ez az állapot. Az általános vér és vizeletvizsgálati eredményeim alapján makkegészséges vagyok, a vérnyomásom is rendben. Szeretném megtalálni a hízás okát és ismét a 70 kg körüli súlyomat elérni. Mellékelem a pajzsmirigy és nőgyógyászati lelet eredményét. Segítő válaszát köszönöm.

Leleteiből a klimaxra jellemző értékek látszanak. A változó kor után  nők hízékonyabbá válnak, ez okozhatja önnél is a súlyfelesleget. Ettől csak a kalóriabevitel csökkentése és a mozgás együttes alkalmazásával tud megszabadulni. Napi 1200 kCal tartalmú, kiegyensúlyozott változatos étrend javasolt, amit 5 alkalomra elosztva kellene megennie. E mellett napi fél óra mozgás szükéges. Ez nem csak  súlyfeleslegtől szabadítaná meg, hanem a csont-izomrendszerére is jó hatással lenne. Ne  legyen lusta! Ennyit mindenkinek meg kell tennie magáért! Meglátja a kedve is sokkal jobb lesz!

Dr. Fáklya Mónika